„Én viszem a desszertet” – ezt könnyű beírni a karácsonyi csoportos beszélgetésbe. Aztán kiderül, hogy talán valakinek a húga is jön a gyerekekkel, más csak egy kávéra ugrik be, te pedig elkezdesz gondolkodni, hogy mégis mekkora tortát ígértél.
Én a csokoládét választanám. Ki ne szeretné a csokit karácsonykor? Előtte csak egy dolgot kérdeznék meg a házigazdától: mindannyian együtt ülünk le desszertezni, vagy mindenki vesz majd valamit a délután folyamán?
Egy közös karácsonyi vacsorára a csokis-meggyes tortámat vinném. Jó érzés egészben az asztalra tenni, mert a fényes csokoládéganache még nem sokat árul el belőle. Az első szeletnél látszik meg a kakaós piskóta a vastag párizsikrém-réteg alatt, benne a meggyszemekkel. Érdemes egy falatban megkóstolni a meggyet és a ganache-t. Nekem ez a kis savanykás meglepetés a kedvencem ebben az egyébként nagyon csokis tortában.
Olyan karácsonyi vendégségbe, ahol kávézás közben újra megszólal a csengő, csokis-meggyes pohárdesszertet vinnék. Mindegyikbe kerül egy kis piskóta, gazdag párizsi krém és meggy, a kanállal pedig egyszerre el lehet érni mindhárom réteget. Aki ebéd után érkezik, vehet egyet a kávéja mellé, a házigazda pedig végre leülhet, és még melegen megihatja a saját kávéját.
A mennyiségnél én a húgot és a gyerekeket is beleszámolnám. Ha mindenki eljön, mindenkinek jut. Ha pedig marad egy kis csoki a karácsony másnapi kávéhoz, annak is örülnék.




